2010. december 30., csütörtök
2010. december 28., kedd
2010. december 25., szombat
2010. november 21., vasárnap
Fernando Botero
Voltunk tegnap a Botero kiállításon a Szépműben. Összességében jó volt, bár voltak megoldások és képek, amik nem igazán tetszettek. Mindenesetre szeretem ezt a tömegábrázolást és a humort.
Kerekded és buja formák, jellegzetesen egyszerű, ám mégis kifejező alakok, emberek, állatok és tárgyak uralják a kolumbiai születésű művész, Fernando Botero műveit. A színpompás, sokszor fényárban úszó alkotások nyelvezete mindenki számára érthető, egyúttal utazásra hív a távolinak tűnő, ám valójában közelinek ható latin-amerikai valóságba. A művek kulcsa az univerzalitás: a mester úgy fogalmazza meg a külvilágról és annak egy-egy jelenségéről alkotott elképzelését, hogy azt a legalapvetőbb gesztusokon keresztül mutatja be. Eme termékeny művész a kortárs művészet egyik meghatározó alakja, akinek műveit többek közt japán, orosz, német, finn, olasz, izraeli, kolumbiai és egyesült államok-béli közgyűjtemények őrzik, 2010. szeptember 30. és 2011. január 23. között a Szépművészeti Múzeumban is kiállítja az utóbbi húsz évének legkiválóbb alkotásaiból összeválogatott tárlatát.
2010. november 19., péntek
2010. november 10., szerda
Soul Kitchen - szórakoztató hülyeség
http://video.boon.hu/onok-kuldtek/soul-kitchen_291_161606
A kocsmatulajdonos Zinos-t balszerencsék sorozata sújtja: barátnője Kínába megy dolgozni, porckorongsérve lesz és lassacskán törzsvendégei is faképnél hagyják. Mindennek tetejébe megjelenik börtönből frissen szabadult testvére, akinek segítségre van szüksége, és egy akadékoskodó adóellenőr is. Zinos minden erejével azon van, hogy Németországot és minden gondját hátrahagyva kövesse barátnőjét Shanghaiba, ám közben a Soul Kitchen a remek ételek és hangulatos koncerteknek köszönhetően egyre népszerűbbé válik.

2010. november 7., vasárnap
Máté Bence
Hungarian photographer Bence Máté has won this year's Veolia Environnement Wildlife Photographer of the Year title.
Biztos olvastátok, hogy Máté Bence, a 25 éves Pusztaszeri természetfotós, a naturArt tagja, nyerte meg a természetfotózás Oscar- díját a londoni Veolia Environnement Wildlife Photographer of the Year 2010 pályázaton. A nyertes kép most mindenhol szerepel, ezért következzen pár egyéb érdekesség.
http://www.matebence.hu/
2010. november 2., kedd
2010. november 1., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)